#Gerendai Károly


Kevesebb Sziget-jegy fogy idén

Az idén időarányosan 7-8 százalékkal kevesebb jegyet adtak el a kevesebb mint egy hónap múlva kezdődő Sziget Fesztiválra – mondta Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. ügyvezető igazgatója a Napi Gazdaságnak.

MTI



Jövőre Kijevben is lesz Sziget Fesztivál

A magyarországi Sziget Kulturális Szervezőiroda és az ukrán főváros vezetője szerdán Kijevben szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint 2014-ben az ukrán fővárosban is rendeznek a Sziget példájára nagy szabású zenei fesztivált.

MTI

Nem lesz szívás a Szigeten

Még a szervezők sem tudják, hogyan juthat majd cigihez a napi 60-65 ezer szigetlakó augusztusban. A trafiktörvény alapján úgy tűnik, legálisan sehogy, viszont félő, hogy a bejáratnál felvirágzik a dohány-feketekereskedelem. Az sem véletlen, hogy az eddig általában júliusban zajló fesztiválok egy része idén korábbra tolódott.





A legcsillogóbb vendéglátósok is csak túlélnek

Az idei év újból komoly szakmai eredményeket hozott a magyar vendéglátásnak. Akadt hazai szereplő a világ legjobb hoteljei között, a legendás Bocuse D'or szakácsversenyen Széll Tamás remekül szerepelt és a diningguide.hu éves toplistája is új nevekkel bővült. És továbbra is két csillagos város Budapest a Michelin kalauz szerint.

Kádár Mónika

Gerendai Moszkvában propagálta a Szigetet

Először rendeztek Sziget fesztivál-tájékoztatót az orosz fővárosban, ráadásul az egyik alapító, Gerendai Károly népszerűsítette hétfőn a rendezvényt a Moszkvai Magyar Kulturális Központban.

MTI



Csak az első milliót ne kérdezzék!

„Mi volt a sikerben igazán fontos: a pénz, a hatalom, vagy a lehetőség, hogy ezeket eszközként használhatja?” – kérdezi Soros Györgyöt egy interjúban Gervai András író, amire a tőzsdeguru kertelés nélkül rávágja: „A legfontosabb a pénz volt.” Soros a siker zálogát a pénz megszerzésének vágyában látja, és annyi bizonyos is, hogy legtöbb esetben egyik magával vonja a másikat. Hogy ez tényleg így van-e, megkérdeztük néhány szakmájában sikeres embertől, hogyan élték meg, amikor számukra jelentősebb összeghez jutottak, legyen ez akár a húsvéti locsolópénz.

Varga Szabolcs


Az egyik Orbán Viktor, a másik a Sziget

Gerendai Károly kikiáltotta a fesztivál-köztársaságot, az autonóm közösség pedig bárkit szívesen befogad, aki hajlandó kifizetni a belépő összegét. Kevesebb koszos vécé és több David Guetta az idei Szigeten. Emigráljon 66 ezer forintból.

cz.t.

Újabb világhírű fellépők mondtak igent a Szigetnek

Mások mellett az Editors, a Skunk Anansie, a Bad Religion, a Ska-P, Dizzee Rascal, az Enter Shikari, Katy B, a Tame Impala, az Everything Everything és a Chase & Status fellépését is bejelentették szerdán a szervezők az idei Sziget fesztivál programjában.

MTI

Bulicéget vett a Sziget

Buliszervező vállalatba invesztált a Sziget Kft., ezzel teljessé téve éves portfólióját, azaz a téli szezont is le tudják fedni szervezett programokkal.

hvg.hu

Gerendaiék beszálltak a buliturizmusba

Többségi tulajdonos lett a Sziget Kft. abban a közelmúltban alakult cégben, amely az eddig elsősorban az egyetemisták külföldi partysítáborainak szervezéséről, "buliturzmusi" tevékenységéről ismert MEEX tevékenységeit integrálta.

MTI